2012. február 21., kedd

Évkezdeti jegyzetek

 
A hó épp csak elkezdett olvadni, minden csupa sár, a földre még nem lehet rámenni, de tudjuk, nyakunkon a tavasz, nagyon is itt az ideje a munkának már. A tél elhúzódik, de kettőt pislogunk és zsizsegni fog a természet. Rengeteg a teendőnk, célszerű összeszedni, aztán majd meglátjuk mit sikerült elvégezni, mi az ami a jövő évre csúszik, és persze biztos lesz olyasmi is, ami majd csak később jut az eszembe.

 
Tehát a nyilván még nem végleges és nem teljes lista:

 
  1. A blog és a honlap folyamatos karbantartása: mivel rengeteg a munka és kevés a munkás kéz, ez az amit a leginkább hajlamos vagyok hanyagolni a tenyészidőszak idején, úgy márciustól októberig. Meg aztán amúgy is könnyebben odaülök a traktorra, mint a gép elé. De ez fontos. Fontos, mert a honlap segítségével találnak ránk sokan, és fontos mert a blog egyben kertünk története is, és nagyon szeretem visszaolvasni, nézni a próbálkozásainkat.
  2. Metszés: mivel tavaly alapos metszési munkálatok történtek, idén azért nem lesz olyan nagy munka, de persze így is oda kell figyelni, hiszen az egész éves munkát alapozzuk meg vele. A jó metszésen nagyon sok múlik. Gyümölcsösünk nem intenzív, nem dolgozunk agyonalakított koronaformákkal, de azért fontos. A termés mennyiségére és minőségére nézve is meghatározó.
  3. Kéregkaparás: a biológiai növényvédelem fontos része az elhalt, elöregedett kéregdarabok eltávolítása a fák törzséről, hogy az ott áttelelő képleteket megsemmisítsük. Gombabetegségeket és kártevőket is gyéríthetünk ezzel a sziszifuszi munkával. Négy hektár alma, egy kefe.
  4. Fafeldolgozás: semmit nem pazarlunk, így a tavalyi metszés-ritkítás egy része még mindig feldolgozásra vár, a nagyobb ágak cserépkályhában végzik, a kisebbekből gyújtós lesz, a legkisebbeket eltüzeljük (lehetőleg szalonnasütés vagy pálinkafőzés céljából). Szintén elég nehézkes kézi meló, egy bozótvágó szükséges hozzá.
  5. Favágás: vagyis a kivágandó fák megnyírbálása. Miután teljesen eltávolítjuk a lombkoronát, és a törzs egy részét, megszűnik a fotoszintézis, szép lassan elhalnak a fák, hogy a következő években gyökerestül kihúzhassuk a helyükről. Amíg nem láttam, fogalmam sem volt róla, mennyire tudnak kapaszkodni.
  6. Fakidöntés: részletek egyel feljebb.
  7. Kerítés javítás: no komment, örökös elfoglaltság. Idén télen pl több helyen is jól lenyomták az őzek-szarvasok, akik jobb híján a mi kertünk fáit pusztították.
  8. Új kapu: a régi teljesen roggyant, a tavaly előtti esőzések miatt meg is süllyedt.
  9. Új kutya: 2 év alatt 2 kutyát veszítettünk. Remélem a következő szerencsésebb lesz.
  10. Tavaszi beszerzések: vár a gazdabolt és a kertészeti áruda, vetőmagok, fólia, növényvédőszerek, lombgereblye, horolókapa, a felsorolás korántsem teljes.
  11. Fekete fólia: mivel a kapálás kicsit sem szórakoztató és nemesítő munka, többek között ezt is szeretnénk megúszni, a megfelelő talajtakarást a fiatal fák és a málna esetében így fogjuk megoldani. Az újonnan telepített fákat locsolni, kapálni kell, míg meg nem erősödnek kellőképp, talán megspórolunk némi melót.
  12. Veteményes kert: új év, új koncepció, ezúttal egy öngyógyító vegyeskert formájában. Remélem, működik majd. Szerintem a bejegyzések minimum fele erről szól majd, ez ugyanis az én szenvedélyem. Még főzni is egész más érzés, ha az ember saját maga termelte csodás zöldségekkel teheti.
  13. Emésztő gödör: a régi már elég rozzant, és szeretnénk végre egy időt álló, biogazdálkodásba illeszthető megoldást kialakítani a területen.
  14. Biotermesztéssel kapcsolatos adminisztráció: megszületett a nagy döntés, elkezdjük az áttérést ökológiai termesztésre. Nagy falat lesz, de egyrészt úgy gondoljuk, ilyen kis területen ez lenne a legértelmesebb, és ez ami egyezik annyira az elveinkkel is, hogy valódi lelkesedéstől hajtva dolgozunk majd. Nem kis munka lesz, plusz hozzájön természetesen a naprakész szakirodalom levadászása is. Biztos sok bejegyzés témája lesznek a tapasztalatok.

2012. február 20., hétfő

Hó a kertjeinkben

Az egyik egy nagy, faluszéli, gyümölcsfákkal teli munkahely. A másik kicsi, városközepi, dísznövényekkel teli pihenőhely. Ami közös bennük: imádjuk őket, a világ legjobb játszóterei, és néhány centi hó alatt gyönyörűségessé varázsolódik mindkettő.




2012. február 5., vasárnap

A tél dícsérete

Az ilyen téli napokat imádom.

Odakint súlyos mínuszok gyérítik a kártevőket és kórokozókat.
A talajt egy kellemes 6-8 centis hótakaró szigeteli és védi a kiszáradástól.
Idebent a nyári gyümölcsök forró almás pite és cseresznyésrétes formájában köszönnek vissza.
Egész álló nap hullott a hó és ragyogott a nap. Mintha csillámport szórtak volna a fejünk felett.
Megérkeztek a csonttollúak a messzi északról.
Hatalmasat korcsolyáztunk a tavon.
Pattog a tűz a cserépkályhában (almafa ég benne - mi más?).
Plusz forralt bor.

2012. február 2., csütörtök

Téli kedvenc: Kerti zsázsa

Avagy Lepidium sativum L. (a Brassicaceae, vagyis keresztesvirágúak családjába tartozik, mint pl. a mustár, a repce, avagy a borsmustár, más néven rukola).
Amikor a valódi tél csak február elején köszönt be, méghozzá súlyos mínuszokkal, akkor azért lehet sejteni, hogy nem a közeljövőben fogok nekikezdeni a kertészkedésnek, úgyhogy elég súlyos a hiányérzetem. Szeretném már a föld illatát érezni, izgalommal figyelni, ahogy sarjadnak, fejlődnek növényeim, és nem utolsó sorban, szeretnék valami friss, üde zöldet a vacsorámhoz. Na ilyenkor "nyúlok" a jól bevált zsázsához. Néhány lapát jófajta kerti földet összekeverek egy kis virágfölddel, ideális esetben homokot is igényelne a növényke a keverékbe. Nekem ez most nem állt módomban, így maradt a kétféle föld, kiegészítve némi kerti komposzttal, jól tömörítve egy virágládában, jó sűrűn rászórtam a magokat, amikre szitáltam még egy kevéske földet. A zsázsa azonban akár egy kis vízzel átitatott vattán is villámgyorsan kicsírázik, és 10-12 napon belül már fogyaszthatók is a néhány leveles csípősen ízletes növénykék. Bámulatos, ahogy 24-36 óra elteltével már emelgetik is maguk fölött a földet, és sorra bújnak ki a zsenge, halványzöld száracskák, hogy aztán pillanatok alatt sűrű növényzet tenyésszen az ablakban. Ha túl árnyékos a helyük, kicsit megnyurgulnak, érdemes napoztatni a ládát.
A kerti zsázsa (angolul: garden cress, olaszul: crescione) valószínűleg Iránból, észak-Afrikai közvetítéssel jutott el Európába. Igénytelensége és rendkívüli beltartalmi értékei miatt népszerű ma is Nyugat-Európában, bár meg kell hagyni, szabadföldön agresszív gyomnövénnyé is képes válni, mint például rokonai, bizonyos rezeda-félék.
De ennél sokkal fontosabb, hogy telis teli van C- és B-vitaminokkal, karotinnal, baktériumölő- és ásványi anyagokkal, épp ezért számos diéta ajánlja előszeretettel (néhány recept ugyanakkor keveri a vízitormával). Ami viszont a legjobb benne, hogy eszméletlenül finom, bármilyen szendvicset, salátát, vagy húsételt feldob, ha csak így nyersen beleszórjuk, belekeverjük, rádobjuk.

Az alábbiakban pedig az idei zsázsatermés látható kelés közben, az ablakban, és egyik kedvenc helyemen, a kacsazsíros pirítósomon:




Beköltözés

Úgy éreztem, ideje új zugot találni magamnak a virtuális térben. Az idei szezonnak már sokkal átgondoltabban tudunk nekivágni mind a gyümölcsösben, mind a zöldségeskertet illetően, hisz túl vagyunk az első tanulóéven. Nekem ettől egészen ünnepélyes kezdet-hangulatom támadt, ezért gondoltam, a blogot is a tervekhez igazítom.

Az eddigiek: kerteszkedunk.blog.hu